Barion Pixel

A Dísznövény Webáruház cookie-kat használ, annak biztosítására, hogy a használata kifogástalan legyen, és a legjobb élményt nyújtsuk Önnek webáruházunkban.
Bővebb tájékoztatást adatkezelésünkről itt talál: Adatvédelmi nyilatkozatunk
(A beállításokat bármikor módosíthatja a képernyő bal sarkában megjelenő fogaskerékre kattintva!)

Rendben
Menü

2. Dísznövények szükséges, megfelelő metszése egyszerűen - Dísznövény blog

2. Dísznövények szükséges, megfelelő metszése egyszerűen - Dísznövény blog

Jól ápolt díszkertekben jelen van a metszőolló, a sövényvágó és az ágvágóolló.

Két dimenziósra formázott díszfa képA metszés laikusok számára misztikus, jól végezni lehetetlennek tűnő művelet, sokan úgy vélik, inkább nem is közelítenek metszőollóval vagy sövényvágóval növény felé, mert már azzal is tönkre teszik szép növényüket. Pedig néhány egyszerű alapismerettel már jelentősebb növényalakítási eljárás is végigvihető. Ezek bemutatása ennek a blognak a célja, semmiképp nem komoly szaktudás átadása kertészképzés szinten.


Topiary fák kép


Van néhány elmulaszthatatlan metszési művelet, van néhány fontos művelet és jó néhány esztétikai szempontból elvégzendő, vagy elvégezhető művelet a dísznövények világában. Ám mindenek előtt néhány alapszabály amit fontos tudni:

Csonkolt gallyak, ágak kép1/ Sohasem szabad csonkolni! Törekedni kell a gallyat vagy az ágat az élő, még hajtásban lévő részig visszavágni. A csonkoltan vágott részek elhalnak, és visszaszáradnak, majd ezeken az elhalt növényi részeken mindenféle betegség  - gombabetegség, baktériumos vagy vírusos betegség - képes lesz behatolni, ezáltal megfertőzni az egyébként egészséges és életerős dísznövényt.

2/ Amikor egy elnyurgult vesszőt kell megvágni, kordában tartás végett, akkor az aktuális növekmény egyharmadát elég eltávolítani! Ám nem árthat a dísznövénynek az sem, ha az aktuális növekmény fele kerül eltávolításra. Viszont, ha szükséges, mert el lett hanyagolva a dísznövény rendszeres nyesése, tehát, ha szükséges, az aktuális növekmény kétharmadának eltávolítása, akkor ebben az esetben már figyelmesen kell eljárni, ugyanis az ilyen erőteljes, egyszeri megvágás komoly következményekkel járhat. Például seprűsödést indíthat be, ami elcsúnyítja a dísznövényt, vagy például az ilyen erőteljes visszavágás hatására fokozott vízhajtás képződés is lehetséges, mely erőt von el a dísznövénytől, miáltal díszértéke jelentősen lecsökkenhet.

3/ Fontos még a metszés ideje, ugyanis komolyabb metszési beavatkozás elvégzésére a kora-tavaszi időszak alkalmas! A dísznövények még nyugalmi állapotban vannak, azaz a nedvkeringésük igen visszafogott. (Bár nem gyümölcsfák a témánk, de a dió metszése ősszel, lombhullás után történjen, mert a diófát erős gyökérnyomás jellemzi, és a késői tavaszon végzett metszés oda vezethet, hogy a diófa tönkre mehet, mert az erős gyökérnyomás hatására sok nedvet veszít.)
Aranycserje virágzás képIde tartozik még a dísznövények díszértékének, ami zömében a virágzást jelenti, metszéssel történő elősegítése, melynek megfelelő időzítése komoly hatással van a virágzás intenzitására. Vannak dísznövények, ilyen tipikusan a rózsa (Rosa 'The Fairy'), melyek virágjukat, az adott évben képződött hajtásvégén hozzák. Ezeket a típusú dísznövényeket tavasszal, virágzás előtt kell metszeni és minél erőteljesebb a visszavágás, annál több, az évi hajtás fog képződni, melyek virágban záródnak, ezáltal a virágzásukat intenzívebbé lehet tenni.
Vannak dísznövények, és ilyen a cserjék többsége (díszcserjék), melyek a tavaly képződött hajtásaik rügyeiből képzik virágaikat, ezeket a dísznövényeket elvirágzás után ajánlott metszeni, mivel a korai, virágzás előtti megvágással a virágrügyek száma csökken, ezáltal a virágzás intenzitása is szerényebb lesz, tehát veszít a dísznövény a díszértékéből!

Ezek után a metszési és formázási lehetőségek, elvégzendő műveletek következnek

Egyértelmű, ha a növénytelepítésnek egy nyírott sövény létesítése volt a célja, esetleg szükségszerű volt ez, mert helyszűke ezt tette lehetővé, úgy a sövénynyírás egy elengedhetetlen műveletté válik. Ez, már a sövény felnevelése folyamán is, majd a sövény kialakítása után, a formában tartása céljából is szükséges és rendszeres művelet. A nyírott sövény kialakítása sokszor már az ültetéskor kezdődik.
Ilyen a fagyal sövény kialakítása (fagyal), melyet a kiültetés után máris érdemes erőteljesen megvágni, mivel a fagyal határozottan erős, felfelé törő növekedésű sövénynövény, ezért nyeséssel kell kényszeríteni arra, hogy ágai elágazódjanak.
A babérmeggy sövény (babérmeggy) ellenben nem igényel ilyen drasztikus beavatkozást, mivel a babérmeggy önmagától is terebélyes díszcserje, azaz oldalirányban is határozottan elágazik, tehát széltében is növekszik, ezért a nyesése is ritkább, elég egy évben 2-3-szor megvágni, míg a fagyalt sokszor 4-5-ször ajánlott vágni. Valamint a fagyalsövénynek, az erős növekedése miatt, a magasságát is korlátozni kell! Képes 5 méter magasra is megnőni, általában ilyen magas sövényre nincsen szükség. Különösen, akkor nem, ha a rendszeres gondozásra nincsen lehetőség. Amennyiben magas és kevés gondozást igénylő örökzöld sövény a cél, akkor erre a célra sokkal inkább megfelel a leyland ciprus, mint sövénynövény (leyland)! A leyland ciprus beéri évi 1-2 nyírással is, azt is elég tavasszal, áprilisban megejteni!

Lényegében a díszkertek dísznövényeinek komolyabb nyesési munkái, az imént leírt, nyírott sövények formázása. Az önállóan, szoliterként kiültetett dísznövények legtöbbje nem igényel különösebb metszési beavatkozást. A díszfák többsége kezdeti koronaalakítással beéri, mely látványra egyfajta tetszetős forma kialakítását jelenti, valamint képződnek rosszul növő gallyak, például keresztbe növők, melyek eltávolítása szükséges, mivel súrolják egymást szél hatására, így egymás kérgét kidörzsölik, fertőzésnek adva ezáltal lehetőséget.

Vannak aztán kuriózumok, melyek inkább az esztétikai, díszítő énnel rendelkezők műfaja, mely igazi megszállottságot igényel, jó néhány példát talál a következő oldalunkon:

https://www.disznovenywebaruhaz.hu/tartalmi-ajanlo/meglepo-disznoveny-formazasi-es-ultetesi-osszeallitas

Topiary díszfa alkotás kép

A metszés során is az odafigyelés, a törődés adja az alapot, a szakismeret pedig fontos, mely érzékenységgel párosulva vezethet a tökéletességhez, és az élvezhető díszkerti környezethez. Ezeket egy díszkertben javarészt, a jól gondozott dísznövények tudják nyújtani.


» Tehet észrevételt, megjegyzést, valamint kérdezhet a témával kapcsolatban:

Tartalomhoz tartozó címkék: dísznövények kertgondozás

Keresés